Blogger barátok


baantal.jpg

 

NESTON_logo_new2.png

A feketét itt is jól főzik

Import Kávé

Café Shop

Te hogyan spórolsz az energiával? - AZ ELMŰ-ÉMÁSZ és az ARC kreatív plakátpályázata

Te hogyan spórolsz az energiával? - AZ ELMŰ-ÉMÁSZ és az ARC kreatív plakátpályázata

2013. július 18. - Mocca

elmu_arc2013_gyertya_bb_vegleges_jpg.jpg

A poszt tulajdonképpen egy kreatív pályázatról szól, melynek témája mindannyiunk elemi érdeke; hogyan, mi módon lehetne azt a fránya villanyszámlát valahogy csökkenteni. A pályázatról lejjebb részletesebben is írunk, előtte azonban, néhány sokatmondó adat, tény, csak hogy képben legyünk…



Magyarországon a villamosenergia ára – lehet nem így érezzük – de a rendkívül magas, 27%-os forgalmi adókulcs mellett is alacsonyabb, mint Európa legtöbb országában, azonban a magyar átlagfizetés – ezt viszont látjuk - csak töredéke az európai béreknek. Ezért vesz el nagyobb részt a rezsiköltség a hazai családok költségvetéséből, mint külföldön. Az Eurostat adatai szerint az Unióban a hazai villamos energia ár a középmezőnyben helyezkedik el, és még régiós összehasonlításban sem kiemelkedő. Az Európai Unió hivatalos, tavaly októberi összesítéséből kiderül az is, hogy Budapesten az áram fajlagos piaci ára kilowattóránkénti 17 euró cent körüli, ami az uniós fővárosok sorában a negyedik legolcsóbbnak számít. Ha azonban az árakat a hazai fizetésekhez viszonyítjuk, akkor valóban lehangoló a kép. Az árak jövedelmeinkhez képest nagyságrendekkel többet visznek el a család pénztárcájából, mint külföldön.



A lakhatás sehol sem olcsó, ám a rezsi és a felvett hitel törlesztése – európai összehasonlításban – aggasztó mértékben nyomja a magyar háztartásokat. Az Európai Unió Statisztikai Hivatala által közzétett lakásköltség-túlterheltség index (housing cost overburden rate) szerint a hitellel rendelkező magyarországi háztartások 17,4 százaléka az uniós definíció szerint túlterheltnek minősül, ugyanis a lakással kapcsolatos kiadásai meghaladják az összes nettó jövedelmének 40 százalékát. Ez az arány az Európai Unió, illetve a régió átlagát tekintve is kiugró, egyben



az ötödik legmagasabb a 27 tagország közül!



Az egyik legnagyobb hazai áramszolgáltató az ELMÜ-ÉDÁSZ évek óta elkötelezett abban, hogy a hozzájuk bekötött fogyasztókat megbízható áramellátással, valamint emberközpontú hozzáállással szolgálják ki. A cég az „középosztálysorsmentő nemzeti rezsicsökkentés” dogmájának meghirdetése előtt jóval, már 2011-ben ráérzett arra, hogy népszerűnek lenni ebben az országban lehet populizmussal édesített mézesmadzagok belengetése nélkül is.



Egy ügy sikeréhez nincs szükség kétes értékű ideológiákra, elég oda néhány progresszív, továbbgondolásra érdemes ötlet!



Ennek jegyében az ARC-cal közösen meghirdetnek egy nyílt pályázatot. A kiírás és a pályázati kommunikáció az energia elengedhetetlen fontosságát célozta kiemelni, ugyanakkor új megvilágításba helyezte azt azáltal, hogy nem az energiaforrásokat népszerűsítette, hanem humán dimenzióba emelte át, minthogy a kreatív, alkotói energiákat domborította ki.



A nagyvállalat döntéshozói az évek folyamán tapasztalták, hogy az ARC-os képalkotók nagy szabadsággal, progresszív és pozitív hozzáállással közelítenek környezetvédelmi és energiafelhasználási kérdésekhez. Az ARC és az ELMŰ-ÉMÁSZ „Miből nyersz energiát?” elnevezésű 2011-es sikeres együttműködését megismételve, ezért újfent a kreatív energiát hívja segítségül.



Míg két éve arra voltak kíváncsiak a kiírók, hogy milyen energiával töltődik fel az ember nap, mint nap. Ezúttal a kreatív energiával nem spórolva azzal szólít meg, hogyan lehet ezzel az energiával, az egyéni fogyasztással takarékoskodni?



Ami dédanyáinknak még ment, nekünk úgy tűnik, nagyon nehéz - visszavenni a sokból. A Föld energiáinak féktelen kiaknázása zajlik. Ez ellen mindenki a saját környezetében tehet a legtöbbet. Így az alkotók, kreatív gondolkodók leginkább a korlátok nélküli elképzelések területén.



Az ELMŰ-ÉMÁSZ az ARC közreműködésével mindenkit megszólít, aki kedvet érez az alkotáshoz, és van mondandója a társadalom számára. A pályázati felvetés tükrözi mindkét cég vállalati felelősségvállalását, és illeszkedik rendhagyó pályázati hangnemével az ELMŰ-ÉMÁSZ saját energiatakarékossági programjába is. A pályázati kiírás, az ARC-tól már megszokott közvetlenséggel, személyes megközelítésben kérdez rá az energiaforrások, a tudatos fogyasztás és funkcionalitás közötti összefüggésre:



PÁLYÁZAT!



„Neked vannak ötleteid arra, hogy hogyan kellene csökkenteni az energiafelhasználást? Lehetsz okos, vagy lehetsz kritikus. Lehetsz komoly, vagy lehetsz vicces. Lehetsz szakember, vagy lehetsz műkedvelő. Lehetsz műszaki, vagy lehetsz lírai. Döntsd el, találd ki és mutasd meg egy képen nekünk! Küldhetsz fotót, rajzot, szöveget, bármit a kapcsolási rajztól az olajfestményig.



Számít, hogy milyen jövőt teremtünk magunknak, mert abban fogunk élni. Ahhoz, hogy a jövőnket tervezni tudjuk, kell egy brainstorming. Tekintsd ezt annak, hiszen a legelszálltabb ötletek a legnagyobb eséllyel versenyeznek!



Pályázz, és mutasd meg kreatív, ötletes, vicces vagy komoly elképzeléseidet az energiatakarékosság jövőjéről!



Gondolkodj! Alkoss! Nyerj!"



A szabad gondolkodás és az unalmas, szájbarágós kliséktől való elszakadás ezúttal is – mint minden olyan pályázaton, ahol az ARC közreműködik – kötelező!!! :)



 

A zsűri által legjobbnak ítélt 3, valamint a közönség által kiválasztott 1 pályamű (4 óriásplakát) Budapesten, Pest megyében és Kelet-Magyarországon 100 példányban 2013 októberében, köztéren kerül bemutatásra.



Beküldési határidő: 2013. augusztus 13.



A pályázat feltételeiről bővebb információ az www.aram.hu/tehogyansporolsz oldalon található.

 

Ízelítőül hoztunk néhányat az idei pályázati kommunikációhoz készült fotókból és a két évvel ezelőtti nyertes pályaművekből, melyeket elnézve a gatyát, az idei pályázóknak alaposan fel kell kötniük...! :)

 

ElmuARC_CLP-1.jpg

ElmuARC_CLP-8.jpg

elmu_arc2013_kepek3.jpg

ElmuARC_OP-5.jpg

ElmuARC_OP-6.jpg

ElmuARC_CLP-7.jpg

elmu_arc2013_kepek.jpg

ElmuARC_OP-1.jpg

elmu_arc2013_kepek4.jpg

elmu_arc2013_kepek2.jpg

ElmuARC_CLP-6.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://manzardcafe.blog.hu/api/trackback/id/tr835413399

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása