Blogger barátok


baantal.jpg

 

NESTON_logo_new2.png

A feketét itt is jól főzik

Import Kávé

Café Shop

Marina Abramović - Made Me Cry

Marina Abramović - Made Me Cry

2013. március 21. - Mocca

000.jpg

Valamivel több mint két hete írtunk a szerb származású performansz művészről, Maria Abramovicról. A nem mindennapi életút egyik legemlékezetesebb pillanata egy 2010. március 14-i naphoz kötődik. A művésznőnek a New York-i Museum of Modern Artban ezen napon nyílt meg az a retrospektív kiállítása, > The Artist is Present <, melynek legfontosabb „eleme” maga Marina volt.



A művésznő a kiállítás időtartama alatt - 77 nap, 716 órán és 30 percen át - minden nap a múzeum átriumában elhelyezett négyzet alakú asztal mellett ült mozdulatlanul. Rögtön a megnyitó napján a múzeumba látogatott egykori szerelme és művésztársa Ulay (Uwe Laysiepen), aki az átriumba érve helyet foglalt a húsz éve nem látott Marinával szemben…

majd a felemelő, újbóli találkozást követően felállt és átadta a helyét a kiállításra érkező látogatóknak, akik közül bárki és tetszőleges ideig ülhetett teljes csendben a művésznővel szemben. Több százan éltek a lehetőséggel, ám sokan közülük egy idő után nem tudtak mit kezdeni a különleges helyzettel…

/Az infót itt is köszönjük egyik kedves olvasónknak, Ágotának!/ 



Marina Abramović - Made Me Cry



1 min.

1 min.jpg

5 min.

5 min.jpg

6 min.

6 min.jpg

7 min. 

7 min 01.jpg

7 min.jpg

9 min.

9 min.jpg

12 min.

12 min.jpg

13 min.

13 min.jpg

14 min.

14 min 01.jpg

14 min.jpg

16 min.

16 min.jpg

17 min.

17 min.jpg

18 min.

18 min.jpg

20 min.

20 min.jpg

23 min.

23 min.jpg

26 min.

26 min.jpg

27 min.

27 min.jpg

28 min.

28 min.jpg

33 min.

33 min.jpg

41 min.

41 min.jpg

44 min.

44 min.jpg

45 min.

45 min.jpg

46 min.

46 min.jpg

57 min.

57 min.jpg

189 min.

189 min.jpg

via: marinaabramovicmademecry.tumblr.com

A bejegyzés trackback címe:

https://manzardcafe.blog.hu/api/trackback/id/tr15159637

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása