Blogger barátok


baantal.jpg

 

NESTON_logo_new2.png

A feketét itt is jól főzik

Import Kávé

Café Shop

Camino – Az én utam 1.rész – Bagman 9#

Camino – Az én utam 1.rész – Bagman 9#

2013. január 12. - Kis-Vuk

Camino1 01.jpg

Próbatétel, önismeret, szerelem, sport, szórakozás. Mindenkinek valami mást jelent és mindenkiben nyomot hagy. Fájdalmas, embert próbáló, izzasztó. Szeretném veletek ma megosztani életem eddigi legnagyobb kihívását.

 

18 évesen hallottam először az El Camino-ról (más néven Camino de Santiago), magyar fordításban Az út-ról (Szent Jakab-út). Akkoriban jelent meg egy könyv róla, rengeteg interjút készítettek a szerzővel, ennek már 12 éve. S bár akkor még esélyét sem láttam annak, hogy valaha képes leszek kiszakadni a kisvárosi panelrengetegből, ez a szívem mélyén elő álom megmaradt. Főiskola után sem látszott még a kitűzött cél, el sem mertem képzelni, milyen lehet repülőn ülni, aztán megváltozott minden egy jól irányzott lépéssel és ma már el sem tudnám képzelni az életem utazgatások nélkül.

Camino1 02_resize.jpg

Az El Camino korábban keresztény zarándok út volt, ma már egyre többen gondolják inkább spirituális utazásnak. Sokaknál nem a vallás játssza a főszerepet benne, ahogyan nálam sem. Olyan, mint ha az ember kapna egy hívást a semmiből, és ha menni kell, hát menni kell. Nálam a szív nagyobb úr.

Camino1 03.jpg

A „társasjáték” lényege, hogy Santiago de Compostela-ba kell eljutni (mely Spanyolország É-Ny-i részén fekszik) gyakorlatilag a világ bármely pontjáról. Azért Szent Jakab-út, mert a célállomás székesegyházában vannak eltemetve idősebb Szent Jakab apostol maradványai. A 12. században lett egyre népszerűbb és 1980-ban újra felfedezték maguknak az emberek. Szimbóluma egy fésűs kagyló, mely mutatja az utat a vándoroknak.

Camino1 04.jpg

2009-ben történt meg velem a csoda. Akkor még nem tudtam, hogy az egy hónapos kényszerszünetem munka és lakáskulcs nélkül, tulajdonképpen a nincstelenségem, eddigi életem legcsodálatosabb pillanatait tartogatja számomra. Egy barátnőm is becsatlakozott az álmomba. Hatalmas háttérmunkával telt körülbelül 2 hónap. Bevallom őszintén, ebben nekem volt a legkisebb részem. Fatalista voltam ebben a kérdésben. Éreztem, hogy nekem ott kell lennem, minden menni fog magától, 8 éve álmodom róla, s ennek oka van. De barátnőm precízen fordítgatta az angol nyelvű fórumokat, és persze hasznát is vettük később az információknak.

Camino1 05.jpg

Mi egy kevésbé populáris útvonalat választottunk magunknak, a portugál utat, ami később meg is pecsételte életemet, menthetetlenül beleszerettem ebbe a csodálatos országba. Nem akartunk versengeni a szállásokért, tülekedni az úton másokkal, a maga természetességében szerettük volna megélni az egészet. Sokszor magunkra maradva, akár egymástól leszakadva, egyedül elgondolkodva. Felfedezni önmagunkat, megérteni történéseket, rácsodálkozni a természet szépségeire.

Camino1 06.jpg

Az El Camino-nak több útvonala is van, mint már említettem, ebből a legismertebb is a Pireneusokon átvezető francia út. Annyi ember megy rajta végig, hogy nem mertük bevállalni. Az utolsó 100 kilométeren pedig valami eszeveszett harc megy. Azért itt, mert sokan csak egy darab papírra hajtanak, amit Compostela-ban lehet átvenni, ehhez pedig minimum 100 kilométert kell megtenni. Nem érzem őszintének a szándékaikat, a motiváltságukat.

Camino1 07.jpg

Szeretnék némi segítséget nyújtani azoknak, akik még csak tervezik a nagy menetelést. Legyen ez egy olyan lista, amit bátran kinyomtathattok és magatokkal vihetitek a nagy beszerzőkörútra:

 

-A legfontosabb a cipő! Ez az, amire ne sajnáljátok a pénzt, ha a cipő rossz, az egész út csak nyűg lesz és kórházakat fogtok látogatni. Láttam ilyet utam során, nem a levegőbe beszélek. A jó gyaloglócipő ismérve a hajlékonyság. Az orrával megérintheted a sarkát. Ha ez sikerül, akkor alkalmas a megvételre. Számomra egy Hi-tec cipő vált be, azóta is őrzöm.

-Ha a francia útra esik a választásotok, akkor kell egy jó túra/hegymászós bakancs is, a Pireneusok bizony nem gyerekjáték.

-Valamint egy jó szandál sem árt, a napi 20-30-40-50 km-es távok teljesítése után egy zuhanyt követően nincs is jobb érzés alig fedett lábbal poroszkálni a szállás színhelyén.

-A másik nagyon fontos kellék a táska. Az én döntésem egy 44 literes Highlander-re esett, amihez élethosszig tartó garancia is jár. Bár lehet, hogy kisebb is elég lett volna. A táskát megvétel előtt mindenképpen próbáljátok fel. Fontos, hogy derékban jól tartson, a vállnál elég puha legyen, a háta pedig belülről legyen kicsit merev, kívülről párnázott. Legyen rajta 4-5 zseb, valamint hely 1-2 karabinernek (rá lehet akasztani egy műanyag vagy fém poharat, száradó szandált vagy cipőt, így nem foglalja belül a helyet).

-Kell még megfelelő öltözet. Én normál pólókat vittem magammal, hiba volt, ma már nem így tennék. Ésszerűbb megoldásnak tartom a futáshoz ajánlott pólókat, amik elvezetik az izzadtságot, könnyen moshatók és hamar száradnak. Ne legyen fekete színű se, nyáron az kész öngyilkosság.

-Nadrág. Én 2 térdig érő oldalzsebesben mentem, praktikus a zsebek miatt, viszont ekkora út során az egyik meg is adta magát. Egy laza rövidnadrággal lehet, hogy jobban jártam volna vagy egy vízlepergetős, térd alatt lecipzározható oldalzsebes túra nadrágot tudok javasolni, praktikus és szintén könnyen tisztán tartható.

-Ezen kívül 3-4 pár vékony zokni,

-3-4 fehérnemű (ha lehet, akkor pamut).

-Egy picire összehajtogatható, vízálló szélkabát.

-Napszemüveg,

-hálózsák (lehet már tenyérnyi méretűre összehajtogathatókat is kapni),

-egy sátor is jöhet velünk, de csak akkor, ha (nagyon) könnyűszerkezetes.

-Legyen nálatok kalap, mert sokat kell a tűző napon gyalogolni.

-Magas faktorú naptej elengedhetetlen, de az sem árt ha napégés utáni folyadék is van nálatok.

-Tisztálkodó szerek: sampon, tusfürdő vagy szappan, annyi, hogy ruhát mosni is elég legyen, fogkefe, fogkrém,

-nem árt a ragtapasz sem a biztonság kedvéért,

-(Lányok ne felejtsenek el felkészülni azokra a bizonyos napokra sem.)

-Mikroszálas törölköző, mert ez könnyebben szárad és kisebb helyen is elfér.

-Multivitaminos pezsgő tabletta, minden napra egy.

-Biztostűk (nagyobbak, mert jó ha kiszakad a nadrág, tönkremegy a cipzár, ha a ruha még vizes, de már indulni kell akkor ki lehet tűzni vele a táskánkra).

-Lábápoló krém, erre se sajnáljuk a pénzt!

-Jó ha van nálatok egy izomlazító krém is, én ebből viszonylag sokat elhasználtam a vállamra.

-Elemlámpa is nagyban meg tudja könnyíteni az ember életét, (plusz tartalék elem),

-ha visztek magatokkal telefont akkor a telefon töltőt se felejtsétek otthon (ha magyar a telefon átalakító sem kell hozzá).

-Térkép, bár az út során sok helyen kaphatunk hasznos prospektusokat leírásokkal együtt.

-Egyéb dolgok: útlevél vagy személyi igazolvány, uniós egészségügyi biztosítás, körülbelül 1000 euró (meg lehet úszni kevesebből is, de mi időnként főtt kajára vágytunk meg vettünk néhány apró szuvenírt, kipróbáltunk portugál és spanyol cukrászdákat és a kávéról sem mondtunk le).

 

Ha pedig beszereztünk mindent, indulhat a kihívás! De csak jövő héten...mármint a folytatás...

 

Szeretném kihangsúlyozni, hogy a posztban/posztokban szereplő oldalakat az olcsóbb beszerezhetőség miatt ajánlom, nem reklám célzattal kerültek ide, csak támpontként. Nálam ők váltak be, ha viszont ti tudjátok, hogy hol lehet még kedvezőbb áron hozzájutni valamihez vagy valami még szükséges lehet egy-egy utazáshoz, írjátok le kommentben. Ugyanez igaz a bemutatott helyszínekre is: ha van tippetek szebb, jobb, élvezetesebb, érdekesebb, látványosabb dolgokra az adott helyen, írjátok meg ezt is az olvasóknak. Legyen ez egy interaktív kezdeményezés, amiben bárki megoszthatja a gondolatait, tanácsot adhat az érdeklődőknek!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://manzardcafe.blog.hu/api/trackback/id/tr975012640

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása