Blogger barátok


baantal.jpg mentalien.jpg

 

NESTON_logo_new2.png

A feketét itt is jól főzik

Import Kávé

Café Shop

Csontig hatoló fagyház

Csontig hatoló fagyház

2012. augusztus 28. - Darqo

Lehet, hogy egy kissé még korai, de nekem ebben az időszakában az évnek már gyakran jut eszembe a tél a maga dermesztő szépségeivel együtt. Talán éppen ezért fogott meg Chris Larson Minnesotai művész alkotása, amelyben szó szerint szétfagyasztott egy házat. Irány a tél, reggeli ígéretemhez híven.

 

Egy interjúban Larson elmondta, hogy a Deep North című jégház ötletét egy intenzív hóvihar ihlette, amelynek szemtanúja és túlélője volt az egyik svájci vakációján. A szerinte „nagyszerű és apokaliptikus” élményt aztán saját szülővárosában, a Minnesotai St.Paul egyik házában jelenítette meg. Persze a tökéletes hatáshoz kellett egy csöpp brutális februári időjárás és jó sok víz, amit rálocsolt mindenre. Csontig hatolóan gyönyörűséges alkotás...

via: mymodernmet

A bejegyzés trackback címe:

http://manzardcafe.blog.hu/api/trackback/id/tr744708186

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu