Blogger barátok


baantal.jpg mentalien.jpg

 

NESTON_logo_new2.png

A feketét itt is jól főzik

Import Kávé

Café Shop

A porcelán szerelmese – Antal Balázs

A porcelán szerelmese – Antal Balázs

2012. március 05. - Darqo

Mindig felcsillan a szemünk, ha a magyART-ban designerekről számolhatunk be, igaz, ez idáig ritkán fordult elő. Az okát nem tudjuk, hiszen a felhívás szerint elég széles körben várjuk a hazai tehetségek jelentkezését. Elképzelhető, hogy valamiféle önbizalomhiányról is szó lehet? Talán igen, hiszen Antal Balázs, a mai magyART-os poszt főszereplője csak „próbát tett, hátha”. És hát nagyon-nagyon jól tette, hogy jelentkezett, még akkor is, ha az elején úgy gondolta, hogy nem férhet bele ebbe a kezdeményezésbe. A válasz: de! Nagyon de! Hangosan mondom, hogy minden Balázshoz hasonló designer meghallja: DE!!! Tessék nálunk jelentkezni!

 

Szóval, írt, én pedig örömmel számolok be róla, mert a fiatal tehetség alkotásai egyből megragadták a fantáziámat. A jelenleg Budapesten élő és dolgozó 34 éves Antal Balázs egyébként a MOME Szilikát tanszékén végzett 2009-ben, és 2010 júniusában elnyerte a Hónap Designere címet a WAMP-tól. Bár jelentősége egyenlő a nullával, és amúgy sincs ilyen (miért is nincs?!), mi ebben a hónapban azért odaajándékozzuk neki a Manzárd Café – Hónap Designere címet, mert megérdemli! Megérdemli azért is, mert nem csak a jól beállított, csillivilli képeken szép, modern és funkcionális az étkészlet vagy a kiöntő, hanem élőben is. Volt szerencsém személyesen is találkozni a porcelántervező designerrel, a lentebb látható diplomamunkájával, valamint a Coffein fantázianevű alkotásával, és hát csak annyit mondhatok, most még kevésbé értem, hogy hol az önbizalom. Csak egy mustármagnyi kellene, és világokat lehetne megváltani. Főleg, hogy kérdésemre, miszerint az életében szerelemnek nevezhető-e a porcelán, mint anyag, Balázs igenlő választ adott. De helyettem most inkább beszéljen ő...

 

Balázs így írt nekünk magáról, őszintén:

 

Tárgytervező vagyok. Porcelánnal foglalkozom...de nem ez az egyetlen anyag, amit szeretek...Rengeteg dolog érdekel, ami a formatervezést és designt érinti. Leginkább mégis olyan alapkérdések foglalkoztatnak, mint a forma és funkció kapcsolata, ezek milyen hatást gyakorolnak egymásra, mikor és melyiket lehet/érdemes egyiket a másik alá rendelni. Mit jelent egy tárgy....lehet-e mondanivalója egy funkcionális tárgynak? És ha igen, hogy és mit kell/lehet/szabad közölnie. Nálam azonnal beindul a „Pavlovi reflex”, ha formáról vagy stílusról van szó.

Valahogy így kezdődött:

 

Bakonyi elvetemült hülye gyerek voltam, és anyuci kedvence...11 évesen majdnem felrobbantottam a nagyanyám kályháját, mert puszta kíváncsiságból ki akartam „égetni” 4-5 öklömnyi méretű sáros agyaggolyót. (...a folyamat a következő: ha egy kerámia/porcelán tárgyban száradás közben nem távozik el tökéletesen a benne található víz, a magas és hirtelen hőmérsékletnek köszönhetően olyan gyorsan távozik a nedvességtartalom, hogy az „szétrobban”...) Ez akkor csak nekem tetszett, de persze semmit nem tudtam az egész folyamatról...

Középsuliban üvegcsiszolónak tanultam, körülbelül valahol ott fogalmazódott meg bennem, hogy tovább kéne ezt gondolni; mi lenne, ha bevállalnám az Iparművészeti Főiskolát? De annyira nyúl voltam, hogy nem mertem, sőt meglehetősen sikeresen hibernáltam az agyamban a gondolatot. Utána Herend következett; itt 7 évig nyomtam, mint porcelánfestő...szerettem, de nem eléggé.

Egy idő után azt éreztem, meg akarok szabadulni ettől a monotonitástól, amit ez a szakma jelent (napi 8 órát egy helyben ülsz...és ugyanazt a mintát fested....ááááá!!!). Bár nekem nagy mákom volt, mert rengeteg dolgot festettem, különleges megrendeléseket is, így engem kevésbé érintett a „gyári-szalag-melós” élet....Aztán valahogy elkerülhetetlen volt a felismerés: el karok menni innen. Ekkor már 25 éves voltam...egy év múlva jelentkeztem a MOME-ra...felvettek és 2009-ben diplomáztam.

 

Ezzel:

Szeretek enni..nagyon...meg inni is...szintén nagyon. Valahogy nyilvánvaló volt az étkezéssel kapcsolatos gondolatmenet. A koncepció röviden: át lehet-e hidalni pusztán 8-10 darab tárggyal a komplett étkezést a hétköznapi reggelitől az ünnepi asztalig. A 21.század étkezési szokásainak kicsit ellenpólusaként próbáltam alakítani a koncepciót és a forma-struktúra-funkció viszonyt.

A fő tárgyak felépítése, a dupla falu technika viszonylag bravúros, és odafigyelést igénylő menete szintén az ellenpólust hivatott megvalósítani. A „duplafaluság” sok mindenre jó...például a két porcelánfal között levegő van, ami hőszigetel. Így nem forrósodik át a tál...

A formai megoldásoknál a tál, tányér archetípusát használtam, nem törekedtem különlegesebb formai „eltávolodásra”, viszont az esztétikai megoldások fontosabb szerepet töltöttek be, mint a funkció. Ennek az lett az eredménye, hogy technikailag és tervezésdinamikailag is olyan hibák derültek ki, amelyeket muszáj kijavítani.

Ezeknek a hibáknak jobban örültem, mint a kész tárgyaknak, mert olyan dolgokra jöttem rá, mint előtte soha. Rengeteget nyertem abból, hogy felszínre jöttek a hiányosságok.

Ennek ellenére a kollekcióból jópáran itthon, New Yorkban, Berlinben, és Moszkvában is esznek már. Ami egyébként lehet, hogy hihetetlen, de boldogsággal tölt el...de persze eszembe jut az is, vajon tényleg el tudják-e normálisan mosogatni (????) , valóban szeretik, használják-e őket?! Fura érzés ez.

Coffein

 

A feladat adott volt: kávéskanna (!). 2 hét alatt produktumot kellett létrehozni. Biztos voltam benne – herendi emlékeimből is –, hogy valami „mást” akarok csinálni...engem nem motivál a konformizmus :)...

Valami olyasmi is motoszkált bennem, hogy technológiailag a lehető legkevesebb munkám legyen vele...nem azért, hogy megússzam a melót, hanem hogy megkönnyítsem a saját helyzetemet elkészítés szempontjából.

Így az első ötlet maradt (mint általában :))..azt gyorsan áttoltam egy két napos „termékfejlesztésen” és nekiálltam. Nyilván ez a tárgy is több sebből vérzik – funkciót tekintve biztosan, de azért nem bánom, mert a cél nem a használhatóság megvalósítása volt.

Az elején még nem jutott eszembe, hogy a cserélhető sálakkal akár „egyéniségek” is lehetnének, így csak később került a képbe a különböző stílus és individuum kifejezése, mint a „Lick the leather”, vagy a „Feel the fur”.

Mivel a Coffein esetében nem volt semmilyen megkötés, így a tárgyaim közül ez az, ami legjobban hasonlít rám. Érdekes, hogy a külső szemlélő titulálta már „magyaros formavilág”-ként, vagy „váza...de nem értem miért van rajta két lyuk”-ként, „Lehel kürtje imitációnak”...”szexuális terrornak” (nekem ez a legszimpibb :D ), szóval volt ez sok minden.

Hódmezővásárhelyen készítettem a fenti két munkámat az Alföldi Porcelánnál...ott pl arra is rájöttem, hogy a szakember, az szakember (aki már 30-40 éve itt dolgozik)...ott nincs mellébeszélés, meg ide-oda ugra-bugra. Profi szakemberekkel dolgoztam, és az ő segítségük nélkül kevesebb lennék. Az biztos.

A gyűrűk: „O&C” kollekció

 

Kevés férfi tárgy születik, de rá kellett jönnöm, nem véletlenül, ugyanis a fiúk itthon kevésbé bevállalósak...ez adta az alapot. És persze az is, hogy jó lenne most már valamit érdemben eladni :), hiszen az emberek Magyarországon is szeretnek magukra függeszteni mindenféle dolgokat, hogy szépnek vagy különlegesnek tűnjenek...hozzá teszem én is :)...nnna, és persze szerettem volna magamnak készíteni egy gyűrűt.

Szóval alapvetően ez egy férfi tárgynak indult, de aztán a női vásárlóközönség lelkesedése hatott a kollekció további darabjainak kifejlesztésére. Azt tudtam csak, hogy az anatómiát nem szabad kikerülnöm...nem lehettem ebből a szempontból öncélú, mert az sok hátránnyal járna, ha „nagyvonalúan” figyelmen kívül hagyom az emberi test (kéz és az ujjak) sajátosságait.

Természetesen ez is egy folyamat volt, mire idáig eljutott a „kész” tárgy. Sok szempont felmerült az anyagválasztással és a struktúrával kapcsolatban is...vagyis az anyag-szerkezet-forma milyen megoldást eredményez...(pl.: a porcelán törékenysége, vagy pl.: miért „C” alak, ami gyengíti a stabilitást).

Azt gondolom, hogy ezt is, mint minden olyan tárgyat, amit magunkra aggatunk, tudnunk kell viselni. Tehát, ha valaki ezt bevállalja az tudja is viselni :). A forma pedig az anatómiai helyzetek függvényében alakult úgy, ahogy...ami egy hirtelen felismerésből jött. Nagyon izgalmas készíteni kis méretű tárgyat, aminek ezen a „mikroszinten” ennyi feltétele van.

Inspiráció:

 

...hááát az van is, meg nincs is. Mondanám, hogy konkrétan ez-az inspirál, de nem lenne igaz...azt is mondhatnám, hogy sokszor semmi. Bár, ha jobban belegondolok, a határidő az tud inspiráló lenni. Ha érzelmi „sokk” ér, legyen az pozitív, vagy negatív, akkor sok minden robog végig bennem (mint mindenki másban)...azt „feldolgozom”, és adott esetben felhasználom egy melóhoz. Szeretem a divatot is...nézni. Onnan nagyon sokat lehet meríteni. A divat diktál mindig, és lehet gyönyörű gyöngyszemeket találni. Nagy szerelem Walter van Bierendonck, vagy a nagyasszony, Vivien Westwood, és az orosz fashiont is nagyon bírom; Max Chernitsov-ot például. A saját területemről ott van Barnaby Barnford, Louise Hindesgavl, vagy máshonnan Piet Hien Eek, Yves Pihar, Broullec testvérek. Akinek a tanításai sokat „dobtak/-nak” rajtam, az John Ruskin, csak ajánlani tudom mindenkinek, akinek akár egy csöppnyi köze is van a designhoz és képzőművészethez. Örök érvényű az öreg.

Tervek:

 

Most mókuskerékben vagyok, vagyis van „polgári” munkám :). De dolgozom közben egy projekten ami Design Hoteleket és Éttermeket céloz meg. Hosszú és kemény meló ez, mert a „hotel-porcelánnal” nem lehet szórakozni. Ez nagyon komoly kihívás mind a funkció, mind a forma szempontjából, és azért is, mert inkább a föld felett lebegő, mégis „tele kételyekkel” gyerek vagyok, mintsem egzakt, vagy realista. Olyan sok kritériumnak kell megfelelni ebben a feladatban...az ember alkotói szelleme viszonylag lefojtott állapotba kerül, de engem most ez nagyon izgat.

Ha csak a felhasználását nézem, aki dolgozik egy tárggyal – mint felszolgáló –, ott is más megoldások lehetnek érvényesek, és a használó – vagyis a vendég – részéről is más megoldások kerülnek előtérbe. Közben találni kell közös pontokat...és akkor még ott van az, amit én képzeltem el, azzal is össze kell egyeztetni mindent. Kompromisszumok tömegével találkoztam már, amióta ezt a projektet csinálom. Annak ellenére, hogy az eredeti ötletem megmaradt, már számtalanszor át kellett gyúrnom, alakítanom. Most már a modellezésnél kellene tartanom, ahol újabb kompromisszumok és felismerések következnek. Izgalmas. Ami nem szakmai terv: egy év múlva folyékonyan fogok beszélni oroszul...

Ami biztos:

 

Rengeteget kell fejlődnöm, ez nem olyan, hogy az ember elsajátít valamit az egyetemen, és utána abból a tudásból él, amit ott szerez...sőőőt...talán az a legkevesebb, amit tervezőként/elméleti-gyakorlati emberként fel lehet ott szippantani. Annál sokkal több kell, hogy az ember tudja mit és hogyan kell csinálnia a szakmájában.

 


Ha te is hasonlóan tehetséges magyar művész, kreatív ember vagy, olvasd el a felhívásunkat és jelentkezz nálunk!


 

 

Fotók: Balla Vivienne (étkészlet), Tóth Milán (Coffein és O&C Kollekció), Bakró-Nagy Ferenc/Velvet (portréfotók)

A bejegyzés trackback címe:

http://manzardcafe.blog.hu/api/trackback/id/tr814285941

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.