Blogger barátok


baantal.jpg

 

NESTON_logo_new2.png

A feketét itt is jól főzik

Import Kávé

Café Shop

Pöttyök mindenhol

Pöttyök mindenhol

2011. november 08. - Darqo

Miharu Matsunaga japán designertanonc, fotográfus és művész különös kapcsolatot ápol a pöttyökkel (is). Olyannyira, hogy szinte mindent bepöttyözött, ami a keze ügyébe került Ten-Ten című projektjében, illetve a Tama Művészeti Egyetemen korábban készített diplomamunkájában. A „minden” pedig az ő esetében szó szerint értendő.

 

Az 1989-ben Jokohamában született fiatal tehetségnek nem volt elegendő, hogy a Ten Ten-ben különböző enteriőröket, azok falát, padlózatát, a bútorokat, funkciójával nem foglalkozva a tévét és annak képernyőjét, sőt, még egy utcán parkoló furgont is sikerült ily módon befestenie, de diplomamunkája témájául – amelyben emberek kerültek középpontba –, is a pöttyöket választotta. Állítása szerint ez utóbbinál a nyilvánvaló, de gyakran elfeledett kötelékekre szerette volna felhívni a figyelmet férfi és nő, család és barát, felnőtt és gyermek, valamint a különböző nemzetiségek között. Következtetésképp' a Ten Ten is hasonló tematika alapján készülhetett...

via: colossal

A bejegyzés trackback címe:

https://manzardcafe.blog.hu/api/trackback/id/tr993351353

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása