Ez persze nem igaz, csak ő sokan vannak, mármint Tanai-Toguro Gyula. Saját állítása szerint, ha három szóval kellene jellemezni, akkor ő egy szangvinikus, szarkasztikus, szabadelvű, nagypofájú képzőművész, aki több világban létezik egyszerre és sokféle stílusban alkot, mert így jó neki. Ezért a multiskizofrén megbélyegzés. Az érvényesülés nehezebb útját választó autodidakta művész festhetne túlburjánzóan szép tájképeket, unalmas csendéleteket, ő mégis inkább polgárpukkasztóan szürreális és egyedi világába invitálja meg a nézőt.
Talán azért, mert rácsodálkozva a groteszk és szókimondó alkotásokra észreveszünk valami nagyon fontosat a minket körülölelő durva és buta hétköznapi valóságban. A számtalan kiállítással rendelkező Toguro nem mellesleg jól is ír. Kérésünkre, miszerint tudna-e pár mondatban beszélni magáról a róla szóló poszt személyesebbé tételének érdekében, olyan választ kerekített, amit nem lehet csak úgy nem leközölni. Ez számomra a muszáj kategóriába tartozik, úgyhogy nekem már fölösleges a szavakat egymás mögé raknom. Hangyányi szerkesztés után, az alkotásai között tudhattok meg többet róla.
„Nincs négy keze. Viszont a lába negyvenkettes. Művészként él-hal, viszont nem úgy néz ki. Nem hord kilométeres sálat, nincs képzős diplomája és nincs barettsapkája. Mizantrop, van két kék szeme, szereti a csokoládé fagylaltot, a pacalt és a Port Ellen whiskyt. Imádja a whiskyt, függő...
Nincs macskája, van-volt-lesz kutyája, jelenleg Maya von Böffenthal őrzi az álmát. Maya egy Staffordshire terrier, aki a tálba böfög evés után. Vidéken lakik és sokat buszozik Pestre, de eddig Pesten élt. Valamint sokat utazik test nélkül. Nem függő „anyagilag” de függ a pénztől. Szeret gyúrni és főzni, főleg húsokat és zöldségeket. Nem szereti a vadászokat és a rendőröket, a politikusokat kifejezetten rühelli. Ezért is volt társszerzője és illusztrátora a Korruptivity c. társasjátéknak.
Nagyon szereti az állatokat és a növényeket, a régiségeket, a barátait, és nem fél a víztől. Gyűlöli az emberi közönyt, a butaságot, a politikai blődségeket, a modernnek kikiáltott kortárs építészet olcsó egyen hazugságait. Ezért ha megkérik rá, hogy belső terekben rendezkedjen, mindig valami nagyszerű és különleges születik. Nagyon kreatív, ezt a Lénárt gömb új grafikája bizonyítja a legjobban, ami szinte semmit nem változott és mégis több lett a tartalma.
Szívesen utazna az űrben és le is venné a szkafanderét fogadásból. Régen a Karacs nevű haverjával, meg pár deszkás sráccal futott egy lazát a kisföldalatti elöl a Hősök-Bajza alagútban, mert ezt látták egy filmben. Ez 93’-ban volt. Jár küzdősportolni, és szereti a képeit dolgokra cserélni, szereti a cserekereskedelmet, az tiszta üzlet. Pl: volt neki emiatt már zsír új mini mac is az asztalán. Szereti a mac-et, de most nem az van neki. Most ha lehetne, mindenféle cementre, téglára, kőre cserélne, mert a Moco-val építkeznek. Kevés barátja van, de sokan szeretik a képeit, mert olyan témákat is meg mer festeni, amit állítólag nem szabad.
Egyszer nagyon szeretne vásárolni magának egy Ulysse Nardin karórát, Omegája volt már neki, de azzal nem jöttek ki jól. Szereti nézni a szép nőket, az autók nem érdeklik, és bezáratna minden fosszilis és atom erőművet, de nem elempés vagy ultrazöld, mert tudja, hogy a grínpíszt a shell is szponzorálja, és a seggből-szájba nem a stílusa. Megveti az egyházakat, szerinte Jézus, Budha, Mohamed kutyakorbáccsal verné végig az egész népséget, akik a nevükben ugatnak. Pedig Budha lement már budhába. Szerinte Capaneus a leggizdább arc a mitológiában és Assisi Szent Ferenc a történelemben, és az összes balost meg jobbost összeverekedtetné a Kisalföldön, hogy a csendes többség addig is élvezhesse a rigó füttyöt.”
