Blogger barátok


baantal.jpg

 

NESTON_logo_new2.png

A feketét itt is jól főzik

Import Kávé

Café Shop

Irány Esztergom! - Piknik Fesztivál

Irány Esztergom! - Piknik Fesztivál

2010. szeptember 01. - Darqo

Idén ősszel már harmadik alkalommal jelentkezik az esztergomi Piknik Fesztivál. Aki szeretne részt venni a teljesen ingyenes programon, gyorsan kell cselekednie, hiszen itt kopogtat az ajtón. A koncepció ebben az évben is a korábbiakhoz hasonló módon valósul meg, képző- és iparművészek érkeznek a világ számos pontjáról, hogy jól „elfoglaljanak” egy üresen álló épületet valahol a városban. Idén a „Zöldházat” szemelték ki maguknak, ahová mindenkit szeretettel várnak a színes és változatos programokra szeptember 3-5. között (Esztergom, Bajcsy Zs. u. 4.).

A Zöldház elvileg már teljes külső és belső átváltozáson ment keresztül, a helyi művészek és műkedvelők mellett nemzetközileg is elismert külföldi alkotók fáradoztak a terek és falfelületek vizuális újraértelmezésén, EMA JONS (ITA), ARIS (ITA) és MANU (GER), street art művészek már augusztus közepén beköltöztek a Házba, és időt, valamint energiát nem kímélve alkottak, hogy tökéletesen egyedivé varázsolják a Piknik helyszínét.

Az előtörténetről, fellépőkről itt olvashatsz, részletes programot pedig itt találsz. Piknik Fesztivál a Facebookon.

Irány Esztergom!

A bejegyzés trackback címe:

https://manzardcafe.blog.hu/api/trackback/id/tr492263884

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása