A holland Erwin Olaf egyik pillanatról a másikra robbant be a nemzetközi fotóstársadalom és művészvilág reflektorfényébe a „Sakkfigurák” című sorozatával, amivel azonmód meg is nyerte a fiatal európai fotósok 1988-as versenyét. A díjat egyből követte a kölni Ludwig Múzeum felkérése egy kiállításra. Pályája első éveiben elsősorban fekete-fehér alkotások készültek, később azonban nyitott a színes, digitálisan manipulált képek felé is. Munkáiban hangsúlyozottan jelen van a nemiség, amit szinte mindig egyfajta „vulgáris szubkultúra optikán” keresztül ábrázol. Emellett állandó témái közé tartoznak az olyan mindannyiunk életét befolyásoló emóciók, mint az érzékiség, humor, szenvedély vagy a kétségbeesés.
Az évek során Olaf számos munkája - pofátlanul meztelen portrék erős szimbolizmussal ötvözve - váltott ki heves vitákat szakmai körökben. Ezekkel azonban sikerült olyan nemzetközi brandek figyelmét felhívnia magára, mint a Lavazza, a BMW, a Microsoft és a Nintendo. A Diesel globális kampányával 1999-ben a Cannes-i reklámfilm fesztiválon elnyerte az Ezüst Oroszlánt, majd két év múlva ugyanezt a Heineken kampányért is megkapta. Gyakran hívják címlapfotózásra a nagy nemzetközi magazinok. Több alkalommal szerepeltek képei a The New York Times Magazine, a The Sunday Times Magazine, Elle és a Citizen K első oldalán. Számos egyéb művészeti és média kitüntetése mellett, 2006-ban neki ítélték az International Color Awards - Photographer of the Year díját, majd egy évvel később a Kunstbeeld magazin az „Év Művésze” címet.
Legfrissebb munkái, többek között az alább látható „Dawn&Dusk” című sorozata, 2010. március 20-ig tekinthetők meg a Hasted Hunt Krautler galériában New Yorkban.
via: Erwin Olaf.com